Rókus Ákos interjúja Nádori Lídiával

Nádori Lídia azért választotta Pécset, mert el akart szakadni otthonról, függetlenségre vágyott. Jelenleg műfordítóként dolgozik, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnökségi tagja, írt mesekönyvet, de nem tartja magát írónak. Egyetemi éveiről kérdeztem levélinterjú keretei között.

 

„A bölcsészettudomány úgy műveli az elődeink és kortársaink által létrehozott kulturális értékeket, mint kertész a kertet."

 

• Ön a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-művészettudomány szakán tanult. Hogyan került ide, miért ezt a szakot választotta? Mik voltak a tervei, elképzelései, ezen elvárásai hogyan valósultak meg?
• Tizennyolc éves voltam, lényegében még gyerek. Inkább azt tudtam, mit nem akarok: nem akartam zenei pályára menni – erre készültem ugyanis tíz évig -, nem akartam tovább a szüleimmel élni, el akartam menni Pestről, és nem akartam kötöttségeket. Pécs gyerekkorom óta vonzott, egyébként semmilyen családi kötődésem nem volt a városhoz. Azt hittem, a pécsi egyetem, a bölcsészkar, ráadásul az esztétika szak – amelyről egyébként igen homályos elképzeléseim voltak, akárcsak a bölcsészetről magáról – erre tökéletesen alkalmas terep lesz. Igazam is lett, azt kell mondanom: sajnos. Kötöttség alig volt, ami egy magamfajta éretlen személyiségnek nem volt a legszerencsésebb. Kellett az otthonról hozott diszciplína ahhoz, hogy ha késve, kerülőúton is, de magamra találjak. Rossz diák voltam: mivel a kurzusokon nem kellett rendszeresen olvasni, készülni, és a vizsgák sem voltak túlságosan szigorúak, így visszatekintve azt kell mondanom, nagyon keveset olvastam. És annyi időm soha nem volt, soha nem is lesz az olvasásra, mint egyetemi éveim alatt. Bölcsészek, olvassatok!
• Milyenek voltak az egyetemi évei? Milyen élményeket szerzett itt? Kik voltak azok a meghatározó személyek, akik nagy hatást tettek Önre?
• A baráti köröm volt a meghatározó, mivel az élet, vagy ami számomra lényegesnek tűnt belőle, az egyetem falain kívül, a városban, a kocsmákban, a színházban, a moziban zajlott. Büszke voltam a barátaim tehetségére, szenvedélyességére; arra, hogy intenzíven, őszintén próbálják élni az életüket. Ebben igyekeztem imitálni őket, kevésbé a lexikális tudásukkal akartam versenyezni.
• Mennyire volt családias akkoriban a hangulat? Kik voltak a csoporttársai, tanárai? Itt szerzett ismeretségei mennyiben befolyásolták további életét?
• Kifejezetten családias volt a hangulat. Ha már tizedszer jött szembe a folyosón ugyanaz az ember, már egymásra mosolyogtunk, legközelebb köszöntünk, majd, ha alkalom nyílt rá, bemutatkoztunk egymásnak – kis túlzással mindenki mindenkit ismert. A családiassághoz hozzájárult, hogy az oktatóink érezhetően szerettek közénk, Pécsre járni, nyitottak voltak irányunkban.
Egykori esztétika-magyaros csoporttársaim egyetem utáni élete nagyon vegyes képet mutat. Volt, akinek nem sikerült megvetnie a lábát nemhogy az egyetemi, de az értelmiségi létben, sőt, tartósan a földi életben sem. Volt, aki pályát módosított, elvégzett egy másik, egy harmadik szakot, vagy éppen ezt a lépést átugorva a diploma után egyszerűen elkezdett azzal foglalkozni, ami igazán érdekelte. Két csoporttársam például a helyi közösségfejlesztésben tett le az asztalra rengeteg mindent, őket említem név szerint: Thiesz Angéla és Peták Péter. A Retextil programot példaértékűnek tartom a belőle sugárzó társadalmi elkötelezettség miatt. De akadt olyan is, aki komoly egyetemi karriert futott be Amerikában.
• Régi csoporttársai és tanárai közül kivel tartja még ma is a kapcsolatot?
• Ritkán találkozom velük, de mélyen meghatározták a további életemet, a tőlük kapott impulzusok nagyban alakították a személyiségemet.
• Kire, mire emlékszik szívesen? (Legendás történetek, tanárok stb.)
• Vidrányi Katalin Munkás cigarettájára. Kisbali László finom humorára. Kiss Sanya fehér ingére, és intelmére: rossz könyvet nem szabad végigolvasni. Ők már meghaltak. A májusi eső illatára a Főtér fái alatt. Arra, hogy Somlyó Bálint egy színpadi produkcióban ördögként ült egy üstben, és csak a feje látszott. Orbán Jolán egy lélegzetre elhadart, sziporkázó előadásaira. Arató Ferenc performanszára, amelynek során meztelen testére papírlapokat ragasztott, így állt a sportpályán a januári hidegben. Az Apolló klubmozi hetente változó filmprogramjára. Arra, hogy Mekis János egyik óráján Molnár Béla negyven perces referátuma során mindössze két mondatot tudott elmondani, és mi türelmesen, csöndben hallgattuk-néztük őt. Életem első fordítására, amely egy Foucault-szöveg autorizált német fordításából készült, és egy kukkot sem értettem belőle. Walter Benjaminnak a Vonzások és választások-esszéjéből tartott referátumomra, amelyből szintén nem értettem egy kukkot sem. A Don'go bárra, ahol a Musique Trouvée-val fölléptem. Egy másik kávézóra, ahol fehér pianínón Erik Satie-darabokat játszottam, valószínűleg unalmas volt, de áhítattal hallgatták. Szinte mindenre szívesen, örömmel emlékszem, boldog vagyok, hogy megélhettem.
• Diploma után könnyen talált-e munkát? Ki illetve mi segítette a munkakeresésben? Hogyan lett műfordító? Melyek azok a képességek, amelyek ehhez a hivatáshoz szükségesek? Mennyiben volt elegendő alap a Pécsi Tudományegyetemen szerzett tudás?
• Diploma után a Jelenkor kiadóba járhattam szerkesztést tanulni. Ezzel pénzt ugyan nem kerestem, de elsajátítottam egy szakma alapjait, és nem mellesleg kiderült, hogy érzékem van a fordításhoz.
A pályakezdés nehézségeit ha nem is megoldotta, de átmenetileg időben kitolta egy kétéves DAAD-ösztöndíj, amelynek köszönhetően négy szemeszteren át kulturális menedzsmentet tanulhattam Berlinben. 1999-ben visszatértem a Jelenkor kiadóhoz, azután megszületett első gyermekem, és ezzel párhuzamosan fordult komolyra a műfordítás. 2001 óta rendszeresen jelenik meg könyvem, emellett nyelvi lektorálással is foglalkozom.
Hogy mi kell a műfordításhoz, arra a kérdésre nem tudok válaszolni egy ilyen interjú keretei között. Annyi azonban bizonyos, hogy amit tudok a fordításról, azt nem az egyetemen tanultam. De ez nem az egyetem hibája. A bölcsészkaron semmit nem lehet tanulni, ami a későbbi szakmánkban fontos lesz, hacsak nem marad bent a tanszéken az ember. A bölcsészkar nem is arra való, hogy egy szakmára fölkészítsen.
• Mit tanácsol a mostani felvételizőknek? Ajánlaná-e a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát? Ha újra felvételizhetne, akkor is ide jelentkezne? Miért?
• Nem tudom, milyen a Pécsi Tudományegyetem most, 16 évvel azután, hogy elvégeztem. Ezért nem is ajánlhatom nyugodt lelkiismerettel senkinek, mint ahogy le sem beszélhetek róla senkit. Inkább az a kérdés, merjem-e ajánlani bárkinek - magamat is beleértve - a bölcsészettudományt.
• Végezetül megkérem, fejezze be az alábbi mondatokat:
Azért volt jó bölcsész hallgatónak lenni Pécsen, mert viszonylag kis térben, ezért koncentráltan voltak együtt olyan fiatal és kevésbé fiatal emberek, akik számára egyaránt fontos volt a kritikai szellem, a művészet, a barátság és a demokrácia.
A bölcsészettudomány értékeit azért tartom fontosnak, mert a műalkotásokat és az általuk megszólított embert egyaránt mindenek fölé helyezi: a művekkel és alkotókkal fenntartott kritikai és dialogikus viszony életünk végéig frissen tartja a szellemünket; a bölcsészettudomány pedig úgy műveli az elődeink és kortársaink által létrehozott kulturális értékeket, mint kertész a kertet. Szellemileg friss ember és folytonosan újra keletkező, a közös emlékezetben tárolt műalkotások nélkül pedig nincs jövő.

A képek közzétételéhez  köszönjük Dr. Nagy Miklós hozzájárulását.

Tipp

Tagja voltál az egyetemen egy szakmai szervezetnek? Tölts ki adatlapodon, hogy miben tevékenykedtél, így barátaid könnyebben Rád találnak!

Csoportok

Tablóképek

Nincs az Ön évfolyamában más regisztrált felhasználó.

Üzenőfal

  • Szalai Attila: Magyar-történelem szakon végeztem 1984-ben.Hihetetlen, hogy szinte senki nincs, aki abban ...
  • Szalai Attila: Mindenkit üdvözlök, akik 1984-ben, vagy akörül végeztek.
  • Banyai Krisztina: Én senkit nem találok itt... Neha kapok egy üzenetet hogy ...

Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt, amely hozzájárul az Európai Unió polgárai közötti
gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének csökkentéséhez.