Rókus Ákos interjúja Maczelka Márkkal

Maczelka Márk a BTK kommunikáció szakán végzett, és már középiskolában is filmekkel foglalkozott. Egyetemi évei alatt alapították meg társaival vállalkozásukat, az Azimuth Filmet, mely reklám- és PR-filmek, illetve dokumentumfilmek készítésével foglalkozik. Jelenleg a Közgazdaságtudományi Kar hallgatója Marketing mesterszakon, egyik vizsgája után találkoztam vele a Nemzeti Színház melletti Blöff kávézó teraszán.

 

„A kommunikáció szaknak nagyszerűek a partnerkapcsolatai, például a segítségükkel jutottam be egy kurzus keretein belül a Magyar Televízióhoz.”

 

• Sikerült a vizsgád?
• Igen, 4-es lett. De nagyon kemény volt.
• Szóban vagy írásban?
• Szóbeliztünk, de egyszerre behívtak mindenkit, és lehetett pontot rabolni egymástól. Fárasztó dolog. Tegnap is két zh volt, kicsit elfáradtam a nap végére.
• És mi is vezetett ide? Ugye te film és kommunikáció szakra jártál a BTK-n…
• Igen, előtte a szentesi Horváth Mihály Gimnázium film tagozatán érettségiztem, tehát a film iránti vágyam az ekkortájt kezdődött. Igazából szerepeltem nagyjátékfilmben statisztaként, ez olyan 2000 környékén volt, onnan indult a szerelem. Utána az volt a következő lépés, hogy be kellett adni a jelentkezést film szakra, és azokban az időkben csak az ELTE-n volt ilyen képzés és Pécsen, ahol akkor indult ez az egész, így beadtam a jelentkezésemet mindkét helyre, de nem akartam Budapestre menni. Vidéken szerettem volna maradni, és Pécs nekem mindig is szimpatikus hely volt a családi nyaralásokból és az osztálykirándulásokból fakadóan. Elsődlegesen tehát az volt a célom, hogy a pécsi egyetemre bejussak, és ez sikerült is, mégpedig film és kommunikáció szakpárra. A film sajnos nem váltotta be a reményeimet, mert a gyakorlati oldalról keveset kaptunk. A kommunikáció szaknak viszont rengeteg jó kapcsolata van, a tanszékvezető Szíjártó Zsolt, aki menedzser módjára intézi a tanszék ügyeit. Aki ott valamit csinálni akart, azt nem gátolták meg abban, hogy dolgozzon. Ha szükségünk volt valamilyen speciális technikára, csak ki kellett ejtenünk a szánkon, és gyakorlatilag egy hét múlva beszerezték: vagy megvették, vagy találtak olyan embert, aki odaadta ingyen, és tudtuk használni a cuccot. Úgy ment a dolog, mint anno a gimiben, csak a fantázia szabhatott határokat. Emellett a kommunikáció szaknak nagyszerűek a partnerkapcsolatai, például a segítségükkel jutottam be egy kurzus keretein belül a Magyar Televízióhoz. Ez egy jó sztori volt, egy évet lehúztam gyakornokként. Operatőrködtem, vágtam is, sőt a végén a záróakkord nagyon jó volt, mert hagyták, hogy egy 50 perces adást megrendezhessek. Emellett fél évet voltam a Magyar Rádióban is, de volt lehetőség a nyomtatott sajtónál is gyakorlati tevékenységet folytatni. Ez mind hihetetlenül hasznos volt, persze szakmabeli emberekkel a legjobb tanulni amúgy, ők mind ott vannak a gyakorlatban, és kimenni a tv-hez, a rádióhoz, a helyszínen a helyi szakemberek által tanulni, egy meglehetősen tanulságos történet volt. Ezek még jobban megerősítettek abban, hogy érdemes a szakmában dolgozni.
• Alapítottatok is egy filmes vállalkozást…
• Igen, 4 fővel alapítottuk az Azimuth Filmet 2005 májusában.
• Gabnai Jánossal, aki szintén filmes…
• Igen, a Gabnesszal, ő alap öregnek számít, és csoporttársak voltunk filmszakon. Közben a fotósunk lecserélődött, mert a Dél-Afrikai Köztársaságba ment. Közvetlen üzlettársam a Misku Norbert, aki egy évvel fölöttem járt a gimnáziumban. 2005 tavaszán jött egy nagy megrendelés egy német multinacionális vállalat hazai központjától. Elmentem Taksonyba letárgyalni a melót, és mivel már a gimnáziumban is csináltunk oktatófilmeket (például az Oktatási Minisztérium megrendelésére drámapedagógiai oktatófilmet), volt már referenciánk. De dolgoztunk a Művészetek Völgyében is, teljes körű rögzítést végeztünk, 90 fős stábnak voltam a főszerkesztője, és ilyen előzmények után elindult ezzel a céggel az együttműködésünk. Egy PR-filmet készítettünk egy konferenciára, ami sikerrel zárult, s ennek köszönhetően továbbra is rendeltek tőlünk. Gyakorlatilag ekkor megindult a szekér, elkezdtünk technikai eszközöket vásárolni, ami 2009-ben csúcsosodott ki, ekkora már mindenünk megvolt: kameránk, világítástechnikánk, mikrofonok, illetve utómunkaállomások. Folyamatosan bővült megrendelői körünk, 2007-től a Praktiker Magyarországgal is rendszeresen együtt dolgozunk, akiknek PR-filmeket, reklámokat, webes videókat, instore mozgóképeket – amiket az üzletekben láthatsz – készítettünk, 2009-től másik nagy megbízónk a Kotányi Hungária, a népszerű fűszercég. De ezen kívül van egy hobbink is, mert ugye a reklám- és PR-filmekből élünk, de amit igazán szeretünk, az a dokumentumfilm.
• Milyen jellegű dokumentumokat forgattok?
• Másfél évente készítünk ilyeneket kvázi a saját szórakoztatásunkra, amiket szemléken mérettetünk meg. Az egyik ilyen volt a Görög tragédia 2009-ben, amit a Kacziba Petivel csináltunk, aki szintén csoporttársam volt filmen. Az MTV volt a főtámogatónk, illetve az Országos Görög Önkormányzat. Az nagyon jó történet volt, és itt az Urániában volt a bemutató. De most is benne vagyunk egy projektben, aminek elég szép sajtóvisszhangja is van, Bendarzsevszkij Antonnal voltunk kint Csernobilben, és az ott készült filmet vágjuk most ezerrel.
• Ha jól tudom, ezt be is fogja mutatni az MTV…
• Így van, országos adás formájában fogják sugározni. Múlthéten élő műsorban nyilatkoztunk is a filmről a televízióban, de van a mozinknak egy előzetese is, amit szintén leadtak. Emellett voltunk a Magyar Rádióban, kétszer a Pécs TV-ben, nemrég jelentünk meg a Dúnántúli Naplóban, vasárnap a bama.hu-n.
• Ezek szerint te vagy a marketinges?
• Ennél a filmnél vagy általában?
• Úgy általában…
• A vállalkozásban én vagyok az ügyvezető, én megyek el tárgyalni és én tartom a kapcsolatot az ügyfelekkel, de vagyok annyira perverz, hogy részt vegyek a munkafolyamatban is. Volt kommunikáció szakos tanárom, Ferling Úr azt mondta nekem egyszer, hogy akkor lehetek igazi ügyvezető, ha csak azzal foglalkozom; ha csak tárgyalni járok, csak a lebonyolításért és a gyártásszervezésért felelek. De én sokkal jobban szeretem annál a filmes szakmát, minthogy csak a számítógépnél üljek az irodában, tervezgessek, és öltönyben találkozókra járjak. Ezt is élvezem persze, de az igazi kedvencem az operatőrködés. Emiatt minden filmben részt veszek, mint a felvételért felelős személy.
• Csináltok fikciós filmeket is?
• Azzal indult minden. A gimiben kellett ilyeneket gyártani, ott megtanultuk az alapokat: szinopszist, forgatókönyvet írni, gyártási tervet készíteni, és ezeket megvalósítani. Gyártottunk kisfilmeket, utoljára 2003-ban forgattam kisjátékfilmet. Nem is tudom, talán a nyolcadiknál megálltam. Akkor volt Olaszországban egy U20-as európai nemzetközi fesztivál, akkor a legjobb rendezés díját elnyertem, ez volt az utolsó film és díj is. Bár elég sok elismerést nyertem, például Kodak Különdíjat is, csak hát valamiből meg kellett élni, és ahogy bejöttek a PR-filmes melók, rajtamaradtunk ezen a témán. Így kisjátékfilmekkel már nem is foglalkozom, de van helyette a dokumentumfilm, így valahol kiélhetem a kiélnivalót (nevet).
• Amikor nem megrendelésre dolgoztok, hogy választjátok ki a témát? Például hogy választottátok Csernobilt?
• Ez úgy jött, hogy Csernobilbe kijutni nekem is és Antonnak is régi álmunk volt. Én 9 éves korom óta vágyom arra, hogy elutazhassak oda. Egy éves voltam, amikor a katasztrófa bekövetkezett, és rengetegszer volt a televízióban szó róla, valamint találtam édesapám dolgozószobájában egy Csernobil című dokumentumregényt is, amelyre egyből lecsaptam, és emlékszem, azon a nyáron 3-4-szer is elolvastam. Szóval azóta vártam a lehetőséget, hogy kimehessek, és sokan hülyének is néztek emiatt, nem is támogattak ebben. Amikor meséltem valakinek arról, hogy itt ez a lehetőség, mindig azt a választ kaptam, hogy ne őrüljek meg, mert ez még mindig átkozottul veszélyes. Ez igaz is, de azért a globális média ezt túllőtte már a hatáskeltés tekintetében, mert olyan szintű veszélyről már szó sincsen, mint ami még most is sokszor lejön a sajtó különböző területein. Szóval Anton az egyik nap felhívott, hogy most van a katasztrófa 25. évfordulója, ki kellene mennünk. Kitalálta, hogy ír egy pályázatot, segítettem neki kidolgozni a költségvetést, majd beadtuk különböző energetikai cégekhez. A Paksi Atomerőműtől egy héten belül visszahívta Antont a kommunikációs igazgató, hogy az egész projektünket megtámogatják készpénzzel és védőfelszereléssel. Tehát azt, hogy kiutazzunk, és ott kint interjúkat készítsünk, bemutassuk, hogy mi történt az utóbbi 25 évben, és hogyan néz ki ma a Zóna, valamint a környéke, hogyan élnek ott az emberek. Ilyenformán nem a baleset érdekel bennünket, hanem az utóélete, hogyan rendeződött át a szociográfiai helyzet, és az egészségügyi viszonyok, hogyan tudták a túlélők és rokonaik átvészelni ezt a történetet. Eltelt egy hét, és megtudta Anton, hogy Kijevben éppen konferencia lesz, ahova 50 ország miniszterelnökeit, köztársasági elnökeit meghívják, részt vesznek a G8-ak, és Fukusima is nyilván apropóul szolgált az egészhez, de a fő indok természetesen az volt, hogy 25 éve történt a csernobili atomkatasztrófa. E konferencia keretei között viszont lehetőségük nyílt az újságíróknak arra, hogy bejuthassanak a Zónába. Így is nagyon sok utánajárás kellett, hogy összejöjjön a dolog, a követséggel, a Rendkívüli Ügyek Minisztériumával is fel kellett venni a kapcsolatot; mire aztán hosszú átfutási idővel megjött az akkreditáció, addigra ott tartottunk, hogy 5 nap múlva indulás. Szerencsére az útiterv megvolt, foglaltunk egy hostelt a belvárosban, elindultunk, és 23 óra után ki is értünk (nevet). A konferencián sikerült megismerkednünk likvidátorokkal, akik anno a kitelepítésért és takarításért voltak felelősek, és ők továbbajánlottak bennünket másokhoz, akik szintén hasonlóan cselekedtek, így a kulturális antropológiában bevált hólabda módszerrel egyik kapcsolattól a másikig jutva rengeteg értékes interjút tudtunk csinálni. Nagyjából 5 órányi beszélgetést forgattunk le, ugyanennyi vágóképet, és az archívumok tekintetében sem szűkölködünk. Tehát több, mint 10 órányi mozgókép van, ezek feldolgozása még folyamatban van, ezenfelül készítettünk közel ezer fotót, bevittek a Zónába is bennünket, ahol egy egész napot eltölthettünk: megnézhettük a szellemvárost, bevittek bennünket az atomerőműbe, természetesen nem a reaktorba, Ott volt sajtótájékoztató, és meg is vendégeltek bennünket ebédre a kantinban, ami nagyon bizarr élmény volt: az ablakból a szarkofágot láttuk. A lényeg, hogy ez is ilyen saját szakállra vállalt munka volt, mint a Görög tragédia anno. De tényleg saját szórakozásra mennek ezek a dolgok: mi járunk utána a részleteknek, a személyzetnek, az anyagi forrásnak, saját technikával gyártjuk le, és sokat jelent az is, hogy sikerül azokkal a kapcsolatokkal boldogulni, amiket a kommunikációs tanszéknek is köszönhetek.
• És miben egészíti ki bölcsész tanulmányaidat a Közgazdaságtudományi Karon végzett szakod?
• Úgy gondoltam, hogy kell még a marketing mesterszak, mert ez a kommunikációval együtt igazán ütőképes lehet. Ugye egyáltalán nem árt egy marketinges diploma olyankor, amikor az ember vállalatok marketing és PR osztályainak dolgozik. Ami pedig filmes szempontból ránk vonatkozik, azt kitanultam az évek alatt, pontosan tudom, mi kell a megbízónak, bár értek már meglepetések.
• A BTK után hogy jelentkezhetsz KTK-s mesterszakra?
• Ha bölcsész karon akarsz master diplomát, akkor beadod a jelentkezésed, felvesznek, és csinálod. Viszont ha például el akarsz menni a Pollackra vagy a Közgázra, akkor meg kell csinálnod 30 kreditet a BA-ból, ki van jelölve, hogy mely tárgyakat kell abszolválnod, ez egy félév alatt teljesíthető. Ha te mondjuk közgazdász vagy és a BTK-n szeretnéd folytatni a tanulmányaid, akkor ugyanez a helyzet. Ezen 30 kredit elvégzése után beadhatod a jelentkezésed masterre. Én ezt úgy hajtottam végre, hogy még a bölcsész karra jártam, amikor megcsináltam ezt a 30 kreditet.
• Forgattál Afrikában is, ugye?
• Igen, Radics Petivel, s az afrikai lehetőséget Tarrósy Istvánnak köszönhetem (a BTK Pályázati, Innovációs és Külkapcsolati Osztályának vezetője, egyetemi adjunktus a BTK Politikai Tudományok Tanszékén – R.Á.). István hatalmas Afrika-fan, és volt egy hallgatói hét, az ICWiP testvérrendezvénye, az ISWiT, azaz az International Student Week in Tanzania, és az volt a lényeg, hogy szülessenek a rendezvényről fotók, cikkek és egy dokumentumfilm is. Sokan azt mondták, hogy hülye vagyok, hogy kimegyek Afrikába, ahol annyi vírus van, meg AIDS, meg hasonlók. Ez a felfogás nem túl előnyös, mert a világot meg kell mindenkinek ismernie. Viszont lassan mennem kell fallabdázni…
• Jó szórakozást, és köszönöm a beszélgetést.
• Én köszönöm a lehetőséget!

 

Tipp

Oszd meg ismerőseiddel kedvenc oktatódat, csoporttársadat, vagy kedvenc buli helyed! Töltsd ki a Kedvencek fül alatt!

Csoportok

Tablóképek

Üzenőfal

  • Szalai Attila: Magyar-történelem szakon végeztem 1984-ben.Hihetetlen, hogy szinte senki nincs, aki abban ...
  • Szalai Attila: Mindenkit üdvözlök, akik 1984-ben, vagy akörül végeztek.
  • Banyai Krisztina: Én senkit nem találok itt... Neha kapok egy üzenetet hogy ...

Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt, amely hozzájárul az Európai Unió polgárai közötti
gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének csökkentéséhez.