Bezzeg Réka interjúja Kissné Zákányi ildikóval

Kissné Zákányi Ildikó (a Köztéren csak „Ildikó néni”) francia-orosz szakon végzett a BTK-n. Bár nagyon szerette az oroszt, egyetlen napig sem volt lehetősége tanítani. A francia nyelv oktatásával foglalkozik nap, mint nap, és gyűjt újabb rajongókat a kisiskolások körében. Többéves tapasztalattal a háta mögött, a tanári pálya buktatói ellenére is, lelkesedéssel beszél a gyerekekről, a tanításról és a megtett útról, ami az iskolapadtól a katedráig vitte. Úgy tűnik, sínen van az élete.


• Ennek ellenére megbántad-e, hogy bölcsész diplomával franciatanárként dolgozol?
• „Nem, egyáltalán nem. Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak.”
 


• Örülök, hogy találkozunk ismét! Húsvét előtt már kerestelek az interjú kapcsán, de akkor sok programod volt, nem értél rá, hiszen francia diákokat fogadtatok. Kik ők?
• Ők a cserekapcsolatos gyerekek. 1988 óta tartjuk a cserekapcsolatot egy Grenoble melletti kis iskolával. Jarrie-nak hívják a települést, ahol ez az iskola van. Ők voltak most itt, és Húsvét előtti pénteken mentek el, még az ünnep előtt.
• Mit csináltatok? Merre jártatok?
• Volt egy balatoni, és egy budapesti kirándulás, egy pécsi városnézés, egy iskolai nap, meg egy szabadnap, hétvégén a családokkal. (mosolyog)
• Ezeket a programokat Te szervezed, és Te is bonyolítod le végig?
• Igen, igen. Én találtam ki, én szerveztem meg, összegyűjtöttem a pénzt, lefoglaltam mindent, amit kell, és a kollégáimat megkértem, hogy kísérjenek el.
• Ugyanez működik akkor visszafelé is, ugye?
• Így van! Egyik évben mi megyünk, másik évben ők jönnek.
• Emlékszem, amikor voltam Nálad tanítási gyakorlaton, akkor is éppen valami levelezés volt folyamatban velük. Leveleket gyűjtöttél a gyerekektől, amiket ők írtak, hogy ezeket elküldjétek Franciaországba.
• Amióta internet van, meg msn, meg Skype, azóta nehéz ez a kézzel írott levelezés-dolog. Már mindent ugye így bonyolítanak.
• Már általános iskolásként is ennyire használják az internetet?
• Persze! Sokkal egyszerűbb. Amikor leírok egy mondatot az adott nyelven, akkor azért oda kell figyelni, meg kell fogalmazni. Msn-en, meg Skype-on meg ahogy jön…
• Értem, csak azt gondoltam, hogy az általános iskolában még nem annyira divat az ilyen.
• Dehogynem, nagyon is!
• Mások a mai gyerekek, mint régen voltak?
• Abszolút!
• Miben?
• Mindenben. Alapvetően a magatartásuk, a dolgokhoz való hozzáállásuk, az igényeik teljesen mások.
• Milyen igényekkel mennek hozzád franciaórára?
• „Hamar, gyorsan meg szeretnénk tanulni franciául úgy, hogy ne kelljen befektetnünk semmit.” Tehát semmi meló, semmi tanulás, csak úgy, mintha lenne egy tölcsér, amit én föléjük tartok, és a francia a fejükbe megy.
• Voltam Nálad tanítási gyakorlaton, láttam azt, hogy azért ennek az igénynek próbálsz játékos formában eleget tenni. Még akkor is, ha nincs tölcséred.
• Igen… (mosolyog)
• És láttam azt is, hogy imádnak a gyerekek, fürtökben csüngtek rajtad órán, szünetben is, mindenhol...
• Ennek én nagyon örülök, mert azt gondolom, hogy egy nyelvtanulás valamilyen szinten tanárfüggő. Ha megtaláljuk a hangot egymással, akkor terhelhető bármelyik gyerek, még a gyengébb képességű is. Ha nincs meg ez a „rátalálok a másik hullámhosszára”, akkor meggebedhetek én is, meg a gyerek is. Akkor elmegyünk egymás mellett, és nem tudjuk felvenni a fonalat.
• Átéléssel beszélsz a gyerekekről, a tanításról… Mindig tanár akartál lenni?
• Igen!
• Miért? Nem is volt soha más elképzelésed?
• Nem… Érdekes, hogy a családban senki nincs, aki tanár. Elkezdtem oviba járni, ott laktunk, az 1-es Gyakorló környékén. Ott egyben van az óvoda, meg az iskola, egy udvarban. Láttam, hogy a gyerekek mennek iskolába, szép iskolatáskával, akkor én ugye oviba mentem. Mondtam már akkor az apukámnak, hogy én szeretnék iskolába járni, mondta, hogy majd eljön az ideje. De azért csináltattam apukámmal táblát, meg állványt, arra írtunk meg rajzoltunk, a babáimat sorba ültettem… De hogy honnan jött maga az ötlet, hogy tanárnő legyek, azt nem tudom, a szüleim se tudják.
• Más akkor szóba se jött?
• Nem.
• Ezek alapján eleve adott volt, hogy Te gimnázium után a Bölcsész Karra jössz, de miért francia-orosz szakra felvételiztél?
• Annak idején orosz-történelem tanárnak készültem. Az orosz onnan jött, hogy nagyon-nagyon kedves orosztanárom volt általános iskolában, Szécsey Magdi néni. Tőle hoztam a módszerek, a gyakorlat nagy részét, a játékosságot, a „nem-görcsös-tanítást”. Szükség volt erre, az oroszt annak idején mindenki utálta, hiába szépítjük a dolgot. Tulajdonképpen az orosztanárom volt az, aki miatt én orosztanár lettem. A történelem nagyon érdekelt, és történelemtanár is akartam lenni. Az meg a gimnáziumi történelemtanáromnak köszönhető, hogy nem lett belőlem történelemtanár. Ezt inkább nem részletezem, mert elég hosszú, és elég kellemetlen történet, a lényeg a lényeg: Oszetzky Éva (a Francia Tanszék jelenlegi tanszékvezetője –B.R.) volt a gimnáziumban a franciatanárom. Örültem, hogy a Tanárnő személyében találtam egy olyan embert, aki azt mondta, hogy jó, ha nem orosz és történelem, akkor próbáljuk meg a két nyelvszakot, mert miért ne… Nem bántam meg.
• Ahhoz képest, hogy mire számítottál, mivel szembesültél francia-orosz szakon?
• Annak idején francia szakos hallgatónak nem nagyon szerettem lenni…
• Miért nem?
• Egyrészt a franciát kevesebb ideig tanultam, kisebb óraszámban, úgy éreztem, hogy sokkal kevesebb tudással rendelkezem, mint mondjuk a csoporttársaim, akik kéttannyelvű gimnáziumból jöttek, nyolc éve tanulták már a nyelvet. Úgy éreztem, hogy hátrányom van. Az oroszon viszont a többiekhez képest előnyben voltam, mert orosz tagozatos középiskolában tanultam, jártam kint akkor még Szovjetunióban. A Francia Tanszék akkor alakult meg, ’85-’86 környékén, az orosz-francia szak akkor indult először, amikor mi felvételiztünk ’87-ben.
• Hányan voltatok?
• Hárman voltunk orosz-francia szakosok. Egy fiú, akivel gimiben osztálytársak voltunk, egy budapesti lány, és én. De magán az évfolyamon, ha jól emlékszem, huszonnégyen voltunk, ebben voltak ugye magyar-franciás, töri-franciás, angol-franciás és orosz-franciás hallgatók.
• Ezek szerint elég családias volt a hangulat… Később egyébként változott a hozzáállásod a franciához, a Tanszékhez?
• Összeszokott a csapat, tényleg jóban voltunk.
• Hogyan teltek az egyetemi éveid?
• Én nem voltam az a bulizós fajta. Imádtam könyvtárba járni, olvasni, akkor még versenytáncoltam, tehát a szabadidőm eléggé be volt osztva. Már akkor megvolt az a párkapcsolatom, amiből később házasság lett, és a mai napig is tart. Tehát megvolt a suli, minden órára bejártam, eminens diákként, még a honvédelmi oktatásra meg a tesikre is! (nevet) Ez egy ilyen időszak volt. Szerettünk azért egyetemisták lenni, együtt tanultunk, együtt dolgoztuk ki a tételeket, vizsgákra elkísértük egymást, és együtt paráztunk a folyosón.
• Férjeddel is az egyetemen ismerkedtél meg?
• Nem, nem. Az egy érdekes helyzet volt. (mosolyog) Ő akkor volt éppen katona, akkor még volt a sorkatonai szolgálat. Van egy modellező pálya a jégpályával szemben, ahol modellező világbajnokság volt, és ők, a katonák biztosították a rendet. Nyár volt, a barátnőmmel mentünk haza a strandról, oda is bementünk, beszélgettünk velük. Ezután a férjem írt egy levelet, hogy szeretne velem találkozni, megismerkedni… ez így egyenes út volt a házasságig.
• Ő azóta mivel foglalkozik?
• Mozdonyvezető.
• Akkor már értem, miért a Köztársaság téri Általános Iskolában tanítasz, nincs messze a vasúttól! Komolyra fordítva a szót: a diploma megszerzését követően hogyan alakult a tanári pályád?
• Már ötödévben tanítottam ebben az iskolában, a Köztéren. Ez az egyetlen olyan iskola a városban, ahol emelt szinten franciát lehet tanulni. A fiatal tanárok közül volt, aki GYES-re, volt, aki Franciaországba ment, elment ide, elment oda. Mindig az Egyetemről kértek óraadókat, így kezdtem ott februárban ötödévesként. Meg voltak velem elégedve, vagy úgy volt hely, nem tudom, de mondták, hogy szerződéssel folytathatom a tanítást. Egy GYES-en lévő tanárnak voltam a helyén hét évig, amikor végülis kineveztek.
• Hány éve tanítasz ott?
• Tizenkilenc. (mondja kicsit fintorogva – B.R.) Hát igen… ’92 óta.
• Ami az oroszt illeti, mennyire van jelen az életedben?
• Nincsen, sajnos. Ezt nagyon sajnálom, hiszen már az első pillanattól kezdve én nagyon szeretnék oroszt tanítani. Minden évben meghirdetjük az iskolában, hogy második nyelvként indulhat, akár szakkörként. Nincs rá igény, esetleg öt-hat gyerek jelentkezik, de így meg nem érdemes szakkört szervezni, mert elindítjuk, és két hónap múlva lemorzsolódnak. Tíz-tizenkét gyerekkel már más lenne a helyzet.
• Azért valljuk be, a franciatanároknak is elég speciális a helyzete, hiszen franciát is nagyon kevesen szeretnének tanulni.
• Ez így van…
• Az is „csoda”, hogy a Köztéren már általános iskolai gyerekeknek van egy ilyen lehetőség.
• És nem tudjuk, hogy meddig, mert tényleg egyre kevesebb gyerek jelentkezik. Eddig három első osztályt indíthattunk, most majd csak kettőt, és abból a háromból is csak egy csoport lesz franciás, a másik kettő angolos. Így max. tizenkettő-tizennégy fő, azzal szemben, hogy eddig mindig volt két csoportunk egy évfolyamon.
• Mi a Francia Tanszékről ismerjük egymást, hiszen itt is tartasz pedagógia-órákat: hogyan tanítsuk a franciát, mik a trükkök, bravúrok. Erre a feladatra hogyan jött a felkérés?
• Oszetzky Tanárnőtől kaptam egy e-mailt, hogy szükség van egy olyan személyre, aki a módszertan gyakorlati részét átvenné a hallgatókkal. Aki korábban ezzel foglalkozott, annak más elfoglaltságai lettek, és rám gondolt.
• Hogyan látod, hogy azok, akiket tanítasz itt, a BTK-n, és akik később a tanítási gyakorlaton is részt vesznek Nálad, mennyire állják a sarat az osztályaidban? Látod-e bennük önmagad?
• Ez egy érdekes dolog. Van, akiben látom önmagam. Van egy olyan kollégám, aki most elment GYES-re, akit hatodikos korában kezdtem el tanítani, nálam csinálta meg a tanítási gyakorlatát, utána a kollégám lett. Mentem hozzá munkaközösség-vezetőként órát látogatni, és mintha saját magamat láttam volna huszonöt évesen ott, akkor.
• Hogy hívják ezt a kollégádat?
• Ő a Náray Bernadett.
• Hogyan folytatnád a következő mondatot: „BTK-s diplomával a zsebemben…”
• Nagyon nehéz az élet.
• Miért?
• Egyrészt nagyon nehéz állást találni. BTK-sként nekünk, annak idején… na, ez megint egy érdekes helyzet volt, mert mi tanárképzősként kezdtünk, és harmadévesek voltunk, amikor a Kar átalakult BTK-vá, és bölcsész diplomát kaptunk. Ez kettős dolog volt: nem éreztük magunkat igazán bölcsészeknek, mi „tanarak” voltunk, vagyunk és leszünk. Az én évfolyamomnak szerintem kétharmada tanárként dolgozik a mai napig.
• Ennek ellenére megbántad-e, hogy bölcsész diplomával franciatanárként dolgozol?
• Nem, egyáltalán nem. Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak.
 

Tipp

Tagja voltál az egyetem valamelyik diákszervezetének? Alapíts neki egy csoportot, hogy a régi ismerősök is rátaláljanak, és közösen visszaemlékezhessetek a közös élményekre!

Csoportok

Tablóképek

Nincs az Ön évfolyamában más regisztrált felhasználó.

Üzenőfal

  • Szalai Attila: Magyar-történelem szakon végeztem 1984-ben.Hihetetlen, hogy szinte senki nincs, aki abban ...
  • Szalai Attila: Mindenkit üdvözlök, akik 1984-ben, vagy akörül végeztek.
  • Banyai Krisztina: Én senkit nem találok itt... Neha kapok egy üzenetet hogy ...

Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt, amely hozzájárul az Európai Unió polgárai közötti
gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének csökkentéséhez.