Bezzeg Réka interjúja Dr. Huszár Zoltánnal

Dr. Huszár Zoltán PhD, egyetemi docens követve a családi hagyományt tanárnak állt. Ma a PTE-FEEK Kultúratudományi Intézetének igazgatóhelyettese, korábban múzeumigazgatóként is dolgozott. A BTK-n magyar és történelem szakosként szerzett tapasztalatait, tudását a diploma megszerzése óta folyamatosan használja. Nemcsak azt mesélte el, hogyan tanít és vizsgáztat, de beszélt arról is, mennyire meghatározóak a Bölcsészettudományi Karon szerzett kapcsolatai, barátságai még a mai napig is.


• „Azt gondolom, hogy összességében a partnerség volt jellemző az egyetemi légkörre. Ez mind a két szak, a magyar és a történelem szak esetén is elmondható, ez sokat jelentett mindannyiunk számára szerintem. Odáig jutottunk, hogy már nemcsak ötévente tartunk évfolyam- és csoporttalálkozót, hanem most már évente is.”
• Miért változtatták meg a találkozók gyakoriságát?
• „Mert nagyon jó barátok vagyunk!”
 

 

• Míg jöttünk lefelé a teremből, hallottam, hogy mindenkinek köszönt, Önnek összesen hány hallgatója van?

• A Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karnak körülbelül kétezer hallgatója van, pontos létszámot nem tudok.

• De Önnek mennyi?

• Ja, hogy nekem mennyi hallgatóm van? (mosolyog)

• Igen.

• Gyakorlatilag én kötelező tantárgyat első évben tanítok, ez a Kutatásmódszertan az első félévben, illetve Tóth Tibor professzor úr helyett a Gazdaságtörténet tantárgyat oktatom. Az első évfolyam fő tantárgya még a Neveléstörténet, és ezen kívül vannak fakultatív tantárgyaim is, - történész vagyok, de van muzeológus diplomám is -, tehát muzeológiai tantárgyakat is tanítok: Pécs múzeumai az ezredfordulón, az UNESCO világörökségi programról is van egy kurzusom. Illetve mindezt Erasmus-hallgatóknak német nyelven is csinálom. Ez körülbelül kétszázötven-háromszáz hallgatót jelent.

• Említette, mielőtt bekapcsoltam a diktafont, hogy Ön a szóbeli vizsgákat preferálja az írásbelikkel szemben, ennyi hallgató esetén mi ennek az oka?

• Igen, azt gondolom, hogy a Felnőttképzési Karon, természetesen hasonlóan a Bölcsész Karhoz, humán érdeklődésű, és humán tudományokat művelő hallgatók tanulnak. Roppant fontosnak tartom a kommunikációt, a beszédet, a helyes magyar beszédet. Azt gondolom, hogy az én tantárgyaim is jó segítséget nyújtanak a szaktudományon kívül. Ezért nagyon konzekvensen szóban vizsgáztatom a diákjaimat.

• Mik a tapasztalatai a szóbeli vizsgákkal kapcsolatban?

• Vegyesek a tapasztalatok. Összességében azt látom, hogy a hallgatók nagy többsége talán jobban szeret szóban vizsgázni, mint írásban, hiszen ez esetben lehetőség van a korrekcióra, a módosításokra. Mint tanár, én alapvetően azt a nézetet vallom, hogy inkább arra legyek kíváncsi, hogy mit tud a hallgató, és nem arra, hogy mit nem tud. Ez egy pozitív képet erősít a szaktudományról, a Karról, az egész Egyetemről, és egyáltalán a tanuláshoz való viszonyban is a hallgatókban. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nálam csak ötös és négyes jegyeket lehet kapni, nálam is meg lehet bukni, az ötös skála mindegyik jegyét szoktam használni a vizsgáztatás során.

• Egy-egy szóbeli vizsga alkalmával ugye most már az asztal túloldalán ül. Mennyire meghatározóak Önnek a Bölcsészettudományi Karon magyar és történelem szakon tett szóbeli vizsgái?

• Nagyon meghatározóak! El kell, hogy mondjam, amikor első-, másodéves hallgató voltam, nagyon izgultam a vizsgák előtt. Annak ellenére, hogy nem voltak rossz jegyeim, és nem volt egyetlen egy bukásom sem a tanulmányaim során. Az első két évben gyengébb jegyeim voltak, de szerintem ez leginkább azért volt így, mert nagyon izgultam. Ezt az izgalmat szeretném feloldani a diákjaimban, amikor vizsgáztatom őket.

• Hogyan teszi ezt?

• Egy olyan közeget próbálok teremteni a hallgatókkal már az órák során is, hogy ne féljenek az adott tantárgytól. Ez az egyik nagyon fontos dolog. A másik nagyon fontos dolog, hogy igyekszem őket folyamatos tanulásra ösztönözni. Nemcsak a vizsgaidőszak szól a tanulásról, hanem maga a félév is. Annak a hallgatónak, aki a szorgalmi időszakban is rendesen tanul, legalább elolvassa a kötelező irodalmat, már nem jelenthet különösebb nehézséget a vizsgaidőszak. Ha visszagondolok, én rendesen végigolvastam mindent magyar és történelem szakon, sokat is kellett olvasni, amit én nagyon szerettem. Ennek ellenére az első két év elég izgatottan telt a vizsgaidőszakokban.

• Mi történt utána? Mi változott?

• Nem tudom, valahogy kiegyensúlyozottabbá vált a dolog. Talán világossá vált előttem, hogy nem olyan rendkívüli dolgot kell vizsgaidőszakban megoldani. Ezt követően kitűnő diplomákat szereztem.

• Milyen emlékeket őriz a magyar és a történelem szakokról?

• Nagyon jó emlékeket. (mosolyog) Ez még a Tanárképző Főiskola volt, amikor én ’79-ben Pécsre kerültem, aztán már a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara adta ki nekünk ’83-ban a diplomát. Egyrészt egy nagyon jó tanári gárda volt. Azt gondolom, hogy mind a magyar, mind a történelem szakon nagyon jó tanáraink voltak.

• Például?

• Magyar nyelvészetből például a híres és sokunk által félt, de nagyon tisztelt Temesi Mihály professzor urat említeném, aki minket még egy fél évet tanított. Ez nekem nagy élmény volt, meg persze nagy félelem is, mert harmincöt-negyven évvel azelőtt még a nagynénémet is tanította, és emlékezett a nagynénémre még ’79-ben is, és mondta: „Fiam, a nagynénéd jobban tudta a nyelvészetet, mint te!” (mosolyog) Ez egy nagy élmény volt, hogy harmincöt év után is ilyen memóriája volt a professzor úrnak. Vagy például Dornbach Mária tanított még nyelvészetet, aki nemcsak tanárnak volt nagyszerű, hanem emberileg is. Csoportvezetőnk volt, rengeteget tanulhattunk tőle, mindenben segített nekünk. Történész tanáraim közül Tilkovszky professzort, Ormos Mária professzort, Polányi professzort, Kis Géza tanár urat említeném meg. Ők olyan tanáregyéniségek voltak, akiktől nemcsak a szakmát lehetett nagyon alaposan elsajátítani, de emberi tartást, viselkedést, egyfajta világhoz való viszonyt is megtanultunk.

• Mekkora az ő szerepük abban, hogy most Ön is tanárként dolgozik?

• Azt gondolom, hogy sok. De egy kicsit, ha szabad, térjünk vissza az én saját családi indíttatásomhoz. Én a negyedik generáció vagyok a Huszár családban azok közt, akik a pedagógus pályát művelik. Dédapám, nagyapám falusi néptanítók voltak Vas megyében. Édesapám aztán már jegyző lett, de a nagynéném már ugyancsak itt végzett magyar-történelem szakon. Ilyen mintát láttam a családban, otthon, hogy a tanítás, az ismertek átadása egy szép dolog, és talán nem is hálátlan.

• Tehát elsősorban a családi tradíciót vitte tovább, amikor tanár lett.

• Így van, igen, ebben nagyon nagy szerepet játszott a családi tradíció. Bár hozzá kell tennem, hogy már gimnazista koromban nagyon érdeklődtem a tudományos kutatás iránt, különböző szakkörökre jártam, az Országos Középiskolai tanulmányi Versenyre, az OKTV-re is elmentem. Főiskolás, egyetemista koromban is OTDK-ztam.

• Említett családtagjai is Pécsen tanultak?

• Nem, nem Pécsen tanultak. Én nyugat-magyarországi vagyok.

• Hová valósi?

• Celldömölki vagyok, Vas megyei. Ott is jártam középiskolába, ott érettségiztem, aztán a sorkatonai szolgálat után kerültem a pécsi Tanárképző Főiskolára. Nagynéném tanult itt előttem a családból, dédapám, nagyapám Kőszegen tanult. Csak Pécsen volt magyar-történelem szak a felvételim idején, egyértelmű volt, hogy ide jövök tanulni.

• Beszéltünk már a BTK-n tapasztalt tudományos légkörről, a kiváló tanárairól, de hogyan élte meg az egyetemista éveket?

• Nekem nagyon kellemes négy évem volt itt Pécsen diákként. Akkor még fix csoportok voltak a magyar-történelem szakon, és egy nagyon jó évfolyamom volt. Tizenöten-tizenhatan tartoztunk egy csoportba, és nagyon jó kapcsolatban, barátságban voltunk egymással. Voltak olyan csoporttársaim, akik össze is házasodtak ebből a körből. Feleségem is egykori évfolyamtársam volt, ő angolt és oroszt tanult. Az első két évben albérletben laktam, majd később kollégista lettem a Jakabhegyi Kollégiumban. Fantasztikus volt ott a légkör. Nagyon jó esti beszélgetések, bulik voltak, sokan jártunk különböző tudományos diákkörbe, az ott szerzett ismereteket aztán megvitattuk a kollégiumi beszélgetések során. Együtt jártunk moziba, színházba, koncertre, a Pécsi Filmszemlére. Ének-zene tagozatos barátaim is voltak, akikkel a koncertek világát ismertem meg. Nekik hála hatalmas zenei élményekben volt részem, például a Psalmus Hungaricus próbáira is elmehettem, ahol a kórusban az én barátaim is énekeltek. Ezek nekem nagyon sokat jelentettek.

• Közülük kikkel tartja még ma is a kapcsolatot?

• Több évfolyamtársunk eredetileg is pécsi volt, akikkel persze nagyon jó barátságban vagyok most is. Jó néhányan maradtak hasonlóképpen Pécs vonzásában, mint én. Velük is tartom a kapcsolatot természetesen. Nyilván ezek a kapcsolatok az idő múlásával egy kicsit lazultak, de több évfolyamtársammal együtt is dolgoztam. A diploma megszerzése után a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságára kerültem. Ott különböző beosztásokban dolgoztam, népművelő muzeológus, főmuzeológus, később múzeumigazgató is voltam. Aztán ott is persze, ha lehetett, múzeumigazgatóként olyan embereket választottam munkatársul, akiket szakmailag és emberileg nagyon becsültem. Közülük többen évfolyamtársaim is voltak.

• Sok esetben tehát az évfolyamtársait választotta különböző feladatokra, ha arra alkalmasak voltak. Ön szerint mik azok a Bölcsészettudományi Kar által közvetített értékek vagy tapasztalatok, amik alapján ezeket a döntéseket hozta, és amik még a mai napig is meghatározóan Önnek, akár magánéleti, akár szakmai szempontból?

• Először is a ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején a nyilvánosság szempontjából teljesen más volt Magyarország, mint a rendszerváltás után. Ebben az évfolyamtársi körben mi egészen nyíltan, minden következmény nélkül beszélhettünk mondjuk a szamizdat irodalomról, olvastuk is a Beszélőt és az egyéb írásokat. Ez egy nagy bizalmi légkört jelentett, amibe a tanárok is beletartoztak természetesen, akik néha az állásukkal játszottak. Közülünk is voltak olyanok, akik a főiskolás hallgatói státuszukat kockáztatták. Azt gondolom, hogy összességében a partnerség volt jellemző az egyetemi légkörre. Ez mind a két szak, a magyar és a történelem szak esetén is elmondható, ez sokat jelentett mindannyiunk számára szerintem. Odáig jutottunk, hogy már nemcsak ötévente tartunk évfolyam- és csoporttalálkozót, hanem most már évente is.

• Miért változtatták meg a találkozók gyakoriságát?

• Mert nagyon jó barátok vagyunk! Az említett tizenhat ember nagyon jó barátságban van, és persze mindenki hozza a férjét, a feleségét, a gyerekeit. Meghívjuk a tanárainkat is. Nem csak Pécsen tartjuk ezt, hanem akár Budapesten, akár a Balaton-parton, az idei Zalaegerszegen lesz.

• Mikor kerül sor erre?

• Július első hétvégéjén lesz ez a kétnapos találkozó. Panzióban, vagy valakinek az otthonában szállunk meg, jókat beszélgetünk, együtt főzünk, és persze felelevenítjük a régi emlékeinket!

• Ez egy nagyon jó ötlet, főleg, hogy most már évente szervezik meg ezeket a találkozókat! Még úgy is időt szakít a régi barátaival való találkozásra, hogy nagyon szoros időbeosztása van. A beszélgetésünk időpontját is a külföldi konferenciákhoz kellett igazítani, az elmúlt két hónapban elmondása szerint hatszor is utazott, hogy részt vegyen ezeken. Hogyan fogja tölteni a nyarat?

• A nyár talán nyugodtabban telik, bár augusztusban két nyári egyetemre is meghívtak vendégelőadónak Csehországba és Németországba. A július lesz talán a pihenés időszaka, amit a családommal együtt tudok tölteni.

• Köszönöm a beszélgetést, és jó pihenést kívánok!

• Köszönöm!
 

Tipp

Hozz létre egy csoportot, hívd meg minél több barátodat, hogy megtudd ki mire vitte a sokat emlegetett nagybetűs Életben!

Csoportok

Tablóképek

Nincs az Ön évfolyamában más regisztrált felhasználó.

Üzenőfal

  • Szalai Attila: Magyar-történelem szakon végeztem 1984-ben.Hihetetlen, hogy szinte senki nincs, aki abban ...
  • Szalai Attila: Mindenkit üdvözlök, akik 1984-ben, vagy akörül végeztek.
  • Banyai Krisztina: Én senkit nem találok itt... Neha kapok egy üzenetet hogy ...

Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt, amely hozzájárul az Európai Unió polgárai közötti
gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének csökkentéséhez.