Vissza az eseményekhez

Fehér M. István: Megértés, szót értés, egyetértés. Filozófusok közti viták, különös tekintettel a Gadamer–Derrida találkozóra

Dátum: 2012. október 25. - 2012. november 8.

Helyszín: PTE Vargha Damján konferenciatermében (Ifjúság u. 6.) 18 óra

Kapcsolattartó neve: Fedeles Tamás

Kapcsolattartó e-mail címe: fedeles.tamas@pte.hu

Kapcsolattartó telefonszáma: +36-72/503-600/23517

A gadameri hermeneutika a beszélgetés és a dialógus fogalmai köré összpontosul – nézőpontjából az értelmezés is a szöveggel való egyfajta beszélgetés –; a beszélgetés során pedig a részvevők megpróbálnak egymással – ha nem is mindig egyetérteni, de legalábbis – szót érteni. „Értsünk szót egymással!”: ez a felszólítás nem azonos azzal, hogy „Értsünk egyet egymással!” Ha azt mondjuk, „szót értettünk egymással”, ez jelentheti azt is: „megegyeztünk a vitás pontokban” – ami elég egyértelműen mutatja az egyetértés hiányát. Lehetséges azt mondani: „szót értettünk egymással, noha sok mindenben nem értettünk egyet”. Igaz ugyanakkor, hogy – mint fő művében Gadamer írja – „minden megértés és egymással való szót értés célja a dologban való egyetértés”; s nem kevésbé igaz az is, hogy – ennek megfelelően – „a hermeneutikának kezdettől fogva az a feladata, hogy a hiányzó vagy a megzavart egyetértést megteremtse, illetve helyreállítsa.” Innen szemlélve megérteni egymást, szót érteni egymással, egyetérteni, azok a fogalmak, melyek központi szerepet játszanak a filozófiai hermeneutikában, s utóbbi éppenséggel köréjük szerveződik. Ha ez így van, nem érdektelen megnézni azt sem, hogyan képesek maguk a filozófusok szót érteni egymással, illetve hogyan képes maga a hermeneutika megértetni magát. Előadásom első részében a fenti fogalmakat és az általuk felvetett problémákat igyekszem röviden körbejárni a gadameri hermeneutika fogalmi szövedékében, majd esettanulmány gyanánt annak próbálok utánajárni, hogy 1981-ben Párizsban lezajlott nevezetes találkozójuk során Gadamer és Derrida a maguk részéről mennyiben voltak képesek „szót érteni egymással”. 

Tipp

Tagja voltál az egyetem valamelyik diákszervezetének? Alapíts neki egy csoportot, hogy a régi ismerősök is rátaláljanak, és közösen visszaemlékezhessetek a közös élményekre!

Csoportok

Tablóképek

Üzenőfal

  • Szalai Attila: Magyar-történelem szakon végeztem 1984-ben.Hihetetlen, hogy szinte senki nincs, aki abban ...
  • Szalai Attila: Mindenkit üdvözlök, akik 1984-ben, vagy akörül végeztek.
  • Banyai Krisztina: Én senkit nem találok itt... Neha kapok egy üzenetet hogy ...

Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt, amely hozzájárul az Európai Unió polgárai közötti
gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének csökkentéséhez.